Rák-Kecske

A Rák Kecske kedves, családcentrikus, érzelmes ember. Mindent döntését a szívével hozza meg, fontos számára az, hogy szeressék őt és ő is megtesz mindent szeretteiért.

Sokszor túlzásba esik, és megbántódik olyan dolgokon is, amelyet nem bántásnak szántak, ő mégis szívére veszi. Figyelnie kell arra, hogy bármi negatívum, esetleg tanács, amit hall, nem feltétlenül egy ellene irányuló támadás, ne sértődjön meg feleslegesen, hanem hallgassa meg, és próbáljon tanulni mások meglátásaiból is.

Általában szolid és visszafogott, az életét is úgy próbálja kialakítani, hogy minden rendben legyen saját maga és környezete teljes megelégedésére. Számára fontos, hogy szerettei jól érezzék magukat a társaságában, viszont cserébe ő is támogatást vár tőlük. Egyedül nem nagyon vág bele dolgokba, kell is valaki, aki ellensúlyozza szentimentalizmusát és ráébreszti a valóságra.

Rendkívül romantikus és vonzó ember, szinte mindig vonz maga köré újabb és újabb hódolókat, rajongókat.

A munkájában is akkor teljesít jól, ha szereti kollégáit, nagyon jó választás számára, ha a családi vállalkozásban helyezkedik el. Adminisztrációs munkakörben, pedagógusként, vagy akár szociális munkásként van lehetősége élvezni munkáját.

Párkapcsolatában hosszú távú biztos kapcsolatra törekszik, egyértelmű célja egy szeretetteljes család alapítása, férj és gyerekek, akikről élete végéig gondoskodhat. Hűséges és megbízható társat találhatunk benne.

Tudj
meg
többet
magadról

Add meg születésed időpontját
és már olvashatod is a jellemzésedet.

Nyugati jegyek

Kos
Kos
Bika
Bika
Ikrek
Ikrek
Rák
Rák
Oroszlán
Oroszlán
Szűz
Szűz
Mérleg
Mérleg
Skorpió
Skorpió
Nyilas
Nyilas
Bak
Bak
Vízöntő
Vízöntő
Halak
Halak

Kínai jegyek

Patkány
Patkány
Bivaly
Bivaly
Tigris
Tigris
Nyúl
Nyúl
Sárkány
Sárkány
Kígyó
Kígyó
Ló
Kecske
Kecske
Majom
Majom
Kakas
Kakas
Kutya
Kutya
Disznó
Disznó