bak

Bak

Komoly, határozott, céltudatos ember. Amit megígér, minden körülmények között igyekszik megtartani, amibe belefog, azt pedig mindenáron véghezviszi. Elfogadja a törvényeket és a világ rendjét, nem is akar változtatni rajtuk.

Mindenben a minőség, és a márka fontos számára, csak egyszer vesz meg valamit, ha kell, akkor nagyon drágán. Kevésbé luxuscikket, mint inkább tartós dolgokat vásárol, a praktikusság számára elsőrendű. Gyakran pesszimista, de ez inkább csak védekezés nála, hogy kellemesen csalódjon.

Nagy önfegyelemmel és felelősségtudattal rendelkezik, testileg és lelkileg is erős ember. Általában az esze vezérli és nem a szíve. Nehezen barátkozik, mivel zárkózott típus, nem szívesen adja ki magát.
A Bak általában türelmes, gyakorlatias és meglehetősen szégyenlős. Szívesebben marad a háttérben, kerüli a reflektorfényt.

Párkapcsolatai tartósak és konzervatívak. Bár nehezen szeret meg másokat, aki mellett elkötelezte magát, ahhoz ragaszkodik. A szerelemben hűvös és tartózkodó. Későn érő típus, őt kell meghódítani, és nem rá várni, hogy kezdeményezzen. Idősebb korára nyitottabbá és derűsebbé válik.

Munkájában, sok esetben karrierista és kemény. Akkor lehet sikeres, ha olyan munkahelyet választ, ahol szükség van komolyságára és józan gondolkodására. Bármely cég számára aranyat érhet megvesztegethetetlensége és becsületessége. Jó szervező.

Tudj
meg
többet
magadról

Add meg születésed időpontját
és már olvashatod is a jellemzésedet.

Nyugati jegyek

Kos
Kos
Bika
Bika
Ikrek
Ikrek
Rák
Rák
Oroszlán
Oroszlán
Szűz
Szűz
Mérleg
Mérleg
Skorpió
Skorpió
Nyilas
Nyilas
Bak
Bak
Vízöntő
Vízöntő
Halak
Halak

Kínai jegyek

Patkány
Patkány
Bivaly
Bivaly
Tigris
Tigris
Nyúl
Nyúl
Sárkány
Sárkány
Kígyó
Kígyó
Ló
Kecske
Kecske
Majom
Majom
Kakas
Kakas
Kutya
Kutya
Disznó
Disznó