nyilas

Nyilas

Energikus, érdeklődő és színes egyéniség. Fontos számára az élet élvezete, könnyen lelkesedő ember, mindenbe szívesen vág bele. Jó humorérzékkel rendelkezik, derűs, barátságos modora vonzza az embereket.

Rendkívül mozgékony, mindig úton akar lenni, új tájakat, embereket megismerni. Így is szeretné bővíteni tudását és tapasztalatait, emellett az utazás a függetlenség és szabadság érzését is nyújtja számára.

Gyűjti a címet, a pozíciót, vonzzák a magasabb szintű eszmék, művészi és vallási értékek. Baráti körében is több olyan embert találunk, aki már valamilyen hírnévre szert tett. Szeretne ő is kiemelkedni a tömegből, fejlődni, jobbá válni. Mivel mindig előrébb szeretne tartani, az elégedetlenség érzése lehet rajta úrrá. Időérzéke nem túl jó, figyelnie kell a határidőkre és a megbeszélt időpontokra. Gyakran foglalkoztatja az élet értelme, a vallás, az ezotéria.

Munkahelyén lelkes és optimista, szereti csillogtatni tudását, munkája eredménye általában jobb, mint amire számítanak. Aggódik, az anyagi biztonsága miatt, ezért néha munkahelyén megalkuvóvá válik.

A szerelemben is jellemzi a gyors lelkesedés, sokszor esik szerelembe. Kapcsolataiban szabadságra vágyik, viszont ő is szabadságot ad társának is. Nehezen szánja magát családalapításra, s ha végre mégis, akkor sem marad otthonülő típus.

Tudj
meg
többet
magadról

Add meg születésed időpontját
és már olvashatod is a jellemzésedet.

Nyugati jegyek

Kos
Kos
Bika
Bika
Ikrek
Ikrek
Rák
Rák
Oroszlán
Oroszlán
Szűz
Szűz
Mérleg
Mérleg
Skorpió
Skorpió
Nyilas
Nyilas
Bak
Bak
Vízöntő
Vízöntő
Halak
Halak

Kínai jegyek

Patkány
Patkány
Bivaly
Bivaly
Tigris
Tigris
Nyúl
Nyúl
Sárkány
Sárkány
Kígyó
Kígyó
Ló
Kecske
Kecske
Majom
Majom
Kakas
Kakas
Kutya
Kutya
Disznó
Disznó